Vidékünk Kincsei

Siklósi Hagyományőrző Egyesület "Lovas Szakosztálya"

A Siklósi Hagyományőrző Egyesület ,,Lovas szakosztálya " már az egyesület kezdetétől létezik .Célunk az volt, hogy a magyarországi katonai hagyományokat ápoljuk. Átlag életkorunk ekkor még csak 18 év  volt, így bátran kijelenthetjük, hogy egy elég fiatal társaság álmodott akkor egy nagyot. Szerettünk volna a hagyományőrzésen keresztül minél több helyre eljutni és elvinni Siklós jó hírnevét. Az elmúlt 6 évben ez remekül sikerült is. Szakosztályunk kilencedik éve foglalkozik lovas bemutatókkal és ez idő alatt rengeteg helyen mutatta meg látványos produkcióját melyek közül a trükklovaglás nevű műfajjal 2012-ben a Papp László Sportarénában is fellépett az OTP Lovas Világkupán továbbá az Izsáki négyesfogathajtó Európa bajnokságon és még számos nagyobb lovasrendezvényen, és éjszakai lovas bemutatókon.Nagy áttörés volt a szakosztály életében, hogy 2014- ben két tagunk két hónapot töltött Kínában, ezen belül Pekingben egy hónapot és egy Dalian nevű városban szintén egy hónapot. A Papp László Sportarénában való fellépésük előtt találkoztunk Dr. Gőblyös Istvánnal , aki az egyik legmeghatározóbb személye a klasszikus lókiképzésnek Magyarországon ,az utóbbi 6 évben ezt a vonalat is igyekeztünk erősíteni, mivel mindig is éreztük, hogy a lovas szakma csúcsa az úgynevezett magasiskola, melynek alapjait már kézen ( a ló mellett sétálva ) kell a lónak megtanítani, épp ezért legújabb programjaik közül az egyik egy úgynevezett nyílt edzés, mely ezt az irányzatot mutatja be . Ezen kívül az utóbbi 2 évben igyekeztünk a huszárbemutatónkat látványosabbá tenni, mivel a huszár a magyarországi katonai hagyományőrzés egyik legnagyobb szimbóluma.

Technikai szükséglet: 30x60 m füves pálya, hangosítás.

Huszár fegyver bemutató

60 000.- Ft

Székhely híján előzetes megbeszélés alapján

Klasszikus lóképzés (nyílt edzés)

20 000.- Ft

Székhely híján előzetes megbeszélés alapján

Lószállítás

 

250.- Ft / km + Áfa

A lószállítás minden tételre rászámolandó

 

 

7800 Siklós Gordisai út 0378/50 Hrsz.
Puskás Zoltán
+36 20 327 4155
https://www.facebook.com/pages/Siklósi-Hagyományőrző-Egyesület/178518808849675?fref=ts
hagyományőrző katonai bemutató, lovaglás
Located in: Hagyományőrző szervezet