Vidékünk Kincsei

Babarcszőlősi Lovasudvar Kft

A Ruppert család közel harminc éve tart lovakat a Baranya megyei Babarcszőlősön. A lovagoltatni eddig csak szezonálisan, főként nyáron tudtak. Ezen a problémán segíthet az a beruházás, amellyel egy falazott szerkezetű, cserépfedeles, szabványos méretű lovardát építettek.

Ehhez kapcsolódóan egy látogatóteret is létrehoztak, ahonnan látni lehet a lovardai munkát és ahol a szülők, kísérők kényelmesen várakozhatnak. Ennek a térnek egyéb funkciót is szántak, hiszen alkalmas különféle rendezvények, közösségi programok lebonyolítására, kézműves foglalkozásokra, esetleg játszóházakra is.

A helység mellett egy tantermet is kialakítottak, ahol elméleti oktatást szerveznek majd. A tanterem létjogosultságát a kisdéri erdei iskolával kötött együttműködési megállapodás adja, amely szerint iskolai csoportoknak egész napos programokat tartanak, illetve az az elképzelés, hogy a környék iskoláival felveszik a kapcsolatot, és iskolákban is folytatják a képzéseket. Az épület kialakítása során az akadálymentesítésre is figyeltek, így mozgássérültek lovagoltatására is lesz lehetőség. A melegvíz-ellátást a környezetkímélő és költséghatékony napelemes megoldás segíti, a fűtést pedig fatüzeléses kandallóval oldották meg.

Az így megvalósult fejlesztéssel a vállalkozás megerősödött, szolgáltatásainak köre bővült, a minősége pedig nőtt, sőt javult a lóállományt biztosító kapacitások kihasználtsága is. A vállalkozás ezáltal a térség lovas turizmusának központjává válhat, így felvésve a rendkívül csendes, aprócska Babarcszőlőst a régió lovas turisztikai térképére.

Csendes természetközeli környezetben foglalkozunk a lovasok oktatásával, képzésével. Képzett lovak, fedett lovarda, jógaterem. A lovarda közösségi terében ezen kívül rendszeresen otthont adunk különféle előadásoknak, rendezvényeknek, sport és jóga táboroknak, elvonulásoknak.

 

7814 Babarcszőlős, Táncsics M. u. 2
Rupper Annamária
+36 70/778 3733
lovasoktatás 4.000Ft/30p, Osztálylovaglás 4.500Ft/50p, Terembérlet megállapodás szerint
Nyitva kedd - szombat 10:00 - 19:00, Előzetes bejelentkezés szükséges: +36/70/778-3733
Located in: Lovasturizmus