Vidékünk Kincsei

Traktormúzeum - Újpetre

Országosan is egyedinek számító, a mezőgazdasági erőgépek fejlődésének korai szakaszát bemutató magángyűjteményt hozott létre Palotai Ottó Újpetrén.

Személyi indíttatást a tulajdonos-gyűjtő életútja adja: a gépesítés terjedésének egyik állomását jelentő „gépállomás” egykori dolgozója később gazdaságot vezetve visszaemlékezett a múltra és tudatos gyűjtő munkába kezdett a még fellelhető erőgépeket kutatva. A megvásárolt gépeket feljavította, aztán a folyamatos felkutató munka mellett az ajánlások is elkezdtek érkezni. Mára a gyűjteményt 46 db erőgép és 10 munkagép alkotja, melyek többsége működőképes, évente a településen megrendezésre kerülő Aratási ünnepségen kivonulnak a szántóföldre és ott megtekinthetők, kipróbálhatók.

A gyűjtemény legidősebb darabja egy 1917-es tervezésű, 1923-ban gyártott Fordson tarktor, de az érdeklődők számtalan kuriózumot láthatnak a 30-as évektől a 60-as évek hazai gyártmányú Dutráig.

A technika változása és a személy lelkesedése együttesen igazi élményt nyújt, élő traktortörténeti kuriózum.

7776 Újpetre, Jókai tér 9.
+36 72/377-100
traktormúzeum
Előzetes bejelentkezésalapján látogatható.
Located in: Tájház / múzeum / templom